hosszú töprengés, aztán belevágtam. miért? hogy csökkenjen a nyomás, amit a lelkemben érzek már oly rég óta.
olyan, mintha a történetnek nem lenne se eleje, se vége, csak történnek a dolgok a maguk jó vagy rossz egymásutánjában. én pedig kapálózom, próbálok úszni, de mindig rájövök, hogy sodródom.
ÁLLLLLLJJJJJJJJJJJ! Ki akarok szállni ebből az őrült hullámvasútból! Hol a kezelő! itt ülök rajta, egyszer fenn, másszor lenn, fent és lent, újra fent és lent és a kezelő sehol! hányingerem van, nem akarok itt ülni, ki akarok szállni!
de a kezelő sehol... lehet ugranom kellene... ugrani a semmibe...
